- Elena, kész vagy már? - kiabált a lépcső aljáról nővérem, Amy.
- Jövök - mordultam fel ma már sokadjára és vonszolni kezdtem magam után két hatalmas bőröndömet és a kézitáskámat.
- Minek neked annyi ruha? Úgyis vásárolgatni fogsz még - hitetlenkedett Amy.
- Inkább segíts - nyögtem. Ám egy nem várt pillanatban az egyik bőrönd saját útra kélt és hatalmas robajjal zakózott le a lépcsőn. Megvontam a vállam és megszólaltam: - Probléma megoldva!
Nővérem csak megvonta a vállát és ráncigálni kezdte a poggyászokat kifelé.
- Jaj kislányom úgy fogsz hiányozni - lépkedett ki anyukám könnyes szemekkel a konyhából, kezében ételes dobozokkal.
- Te is nekem anyu, de tudod, hogy egy hónap múlva újra találkozunk! - simítottam végig a vállán, majd egy ölelésben forrtunk össze.
- De az olyan hosszú idő - sóhajtott fel elgyötörten -, főleg úgy, hogy tudom, azután két hónapig nem látlak.
- Addig itt lesz neked Amy - mosolyogtam rá, de arcomon akaratlanul is végigszánkázott egy kósza könnycsepp.
- De Amy nem olyan, mint te. Ő szófogadó, jólelkű, kedves...
- Ennyire ne imádj - korholtam le sértődötten.
- Ebből csak annyit akartam lehozni, hogy hiányozni fog az én pici, makacs, önfejű lányom - zárta le mosolyogva.
- Te is hiányozni fogsz, anyu.
Az erődöt, amit magam köré építettem az évek során. anyu pillanatok alatt letudta rombolni. Bár nem vagyok az a sírós fajta, most mégis anyu vállán zokogtam. Habár nem olyan erőbedobással, mint anya.
- Kikkel élek együtt? - sóhajtott fel elgyötörten egy mély hang.
Oldalra fordultam és a tarkóját vakargató apuval találtam szembe magam.
- Csak azt ne mond, hogy nem fogok hiányozni - szipogtam és a szememet dörzsölgettem, hogy mielőbb eltűnjenek gyengeségeim jelei.
- Persze, hogy fogsz hiányozni, pici - mosolygott. - Bár legalább lesz egy kis csend a házban és nem kell mindennap azt az éneklésnek nevezett nyávogásodat hallgatnom...
- Hé - csaptam vállon, de azért utána őt is megöleltem. Majd ezek után suttogva folytattam. - Vigyázz anyára,oké?
- Minden rendben lesz - nyomott puszit fejem a búbjára. - Vigyázz magadra! Már vár odakint a limuzin. És üdvözlöm Gary-t!
- Átadom. Szia anya, apa - mindkettőjüket átöleltem és óriási cuppanósban részesítettem őket. Még egy utolsót intettem nekik, majd kiléptem az ajtón.
Most sem csalódtam Malibuban, hétágra sütött a nap. Pár percig élveztem, hogy a nap perzseli a napbarnított bőrömet, majd a járda szélén álló limuzin felé kezdtem el lépkedni.
- A limuzin elvisz téged és Lisa-t a repülőtérre, ahol már ott vár Karen és a többiek. Már az egész csapat ott van, csak rátok várnak. Ide figyelj! Az első benyomás végigkíséri majd a nyarad. Légy kedves, ne makacskodj és ne feledd...Attól, hogy apád hercegnőként nevelt, még nem vagy az! Mutass jó fényt, ne alázd meg a családod! Egy apró hiba és repülhetsz a stylist állásodtól! Ezt jól jegyzed meg! Na nyomás! Szeretlek!
Egy gyors ölelést váltottunk és már bent is ültem a limóban.
- Puszilom Gary-t! - hajolt be az ablakon és egy puszit nyomott az arcomra.
A limuzin elindult, én pedig egy utolsó pillantást vetettem otthonomra.
Amy idegessége érthető, hisz mégis ő a 3. legkeresettebb stylist Amerikában. Ha én elszúrom, akkor az embereknek róla is meglesz a véleménye...
És akkor miért én ülök itt helyette?
Gary bácsikám a rendezője annak a filmnek, amelynek promokörútján én leszek a stylist. Szerinte nagy dobás lenne nekem is, és a filmnek is, ha én lennék a stylist, ezért apa rögtön beleegyezett.
Idegesen dobolok a lábaimmal. Tényleg az első benyomás a legfontosabb. Én pedig - rossz szokásom - de mindig, minden előírásnak megszeretnék felelni. Ez van. Ilyen a formám.
A limuzin lassulni kezdett és megállt egy nagy, sárga ház előtt. A házból egy barna hajú lány lépdelt ki, mögötte pedig 5 bőrönd. A legjobb barátnőm, Lisa.
A sofőr kiszállt és készségesen rakosgatta be Lisa bőröndjeit.
- Hali - ült be vidáman.
- Szia - mosolyogtam rá.
- Juj, már annyira izgulok! - lelkendezett, s ezzel a szóáradat megindult.
Mindenről csevegett, ami csak eszébe jutott. Be nem állt a szája egészen a reptérig.
Legtöbbször azt említette meg, hogy számára mekkora lehetőség, hogy a kedvenceit öltöztetheti fel.
Számomra csak időpocsékolás. Lenne egy nyaram, amit csak magamra fordíthatnék, erre elkényeztetett sztárocskákat kell öltöztetnem, ahelyett, hogy otthon süttettetném a hasam a medence mellett és iszogatnám a limonádét.
- Elena figyelsz te rám egyáltalán? - Lisa felháborodott hangja erőszakosan rángatott vissza a valóságba.
- Figyelek - válaszoltam bambán és értetlenül meredtem az előttem ülőre.
- Igen, akkor mit mondtam az előbb?
- Mikor? - kérdezek vissza időhúzásképp.
- Hát az előbb!
- Azt, hogy "Igen, akkor mit mondtam az előbb?" - próbáltam utánozni Liz hangját, ami nem volt nehéz, hisz alapból vékony a hangszintje.
- Nagyon vicces vagy - mordul fel szemforgatva. Levonom a következtetést, miszerint Lisa nincs vicces hangulatában, így a következő pár percben, míg a reptérre értünk, behúztam fülem-farkam.
- Nézd, megjöttünk! - kiáltott fel boldogan. És valóban. A reptér előtt parkolt le a limuzin. Mire észbe kaptam Lisa már ki is pattant a kocsiból. Követtem a példáját és megköszöntem a sofőrnek a fuvart.
Lisa teljesen be volt zsongva. Egy ismeretlen dallamot dúdolt addig, amíg a sofőr ki nem nyitotta a csomagtartót. Majd toporzékolásban tört ki, mikor a kulcs nem akart elfordulni a zárban. Mind a ketten megkönnyebbülve sóhajtottunk fel, mikor kinyílt az ajtó és csomagjaink láthatóvá váltak.
- Segíthetek bevinni a bőröndöket - ajánlotta a sofőr és elfojtott egy mosolyt, mikor meglátta Liz elképedt arcát.
- Én mondtam, hogy ne hozz annyi cuccot! - mondtam védekezésképpen, mikor értetlenül rám meredt.
Én, a szerény kis három bőröndömmel vígan lépkedtem a bejárat felé. Mögöttem Liz hozta a 2 bőröndjét és a sofőr szerencsétlenkedett a másik hárommal.
- És most merre? - kérdezte Liz.
- Hát...nem tudom...arra! - mutattam egyenesen, bár fogalmam sem volt, merre kell menni. Ezt az egy dolgot nem beszéltük meg.
Kétségbeesetten figyeltem az ölelkező családtagokat és barátokat, a könnyes szemeket, a mosolygós szájakat. Mi van, ha már elmentek? Mi van, ha megunták késésemet és itt hagytak?
- Nézd csak, arra! - mutatott Lisa egy nagyobb csoportra. A csoport tagjának egyik kezében egy tábla volt, a táblán pedig a nevem. Aztán megláttam keresztapámat is. Szemei kerestek valakit - gondolom engem -, s mikor megtaláltak, mosoly húzódott arcára.
Elindult felém és pár lépéssel már előttem volt.
- Istenem, hogy megnőttél - motyogta vállamba, mikor karjába zárt.
- Hiányoztál Gary bácsi.
- Te is nekem, Elena - tett egy lépést hátrafelé, és alaposan végigmért.
Miután Liz is bemutatkozott, és a sofőr is átadta a csomagokat, elindultunk a csapat felé.
- Emberek, figyelem! - Gary tekintélyes hangjára mindenki felénk fordult. - Ő itt a keresztlányom, Elena és a stylist is egyben. Ő pedig itt a jobbkeze, Lisa.
- Bocsánat, hogy késtem - mondtam szemlesütve és a cipőm hirtelen érdekesebbé vált, mint bármi más.
- Nincs semmi baj - a nevekkel még bajban voltam, így csak azt tudom, hogy az egyik lány mondta a sok ember közül.
- Persze, nincs semmi baj - szólalt meg valaki hátulról, hangjában semmi kedvesség nem volt fellelhető. - Hisz apuci gazdag, akkor már minden el van nézve...
Aztán kilépett a tömegből. Homokszínű gatya és egy fehér ing volt rajta. Ismerős volt, csak nem tudtam, honnan. Aztán fejbe vágott a felismerés. Ő játszotta a főszereplőt a filmben. Pitét. Vagy Peetát?
Már visszaszóltam volna neki, mikor eszembe jutottak Amy szavai. Az első benyomás a legfontosabb. Ha most visszaszólok, mindenkinek meg lesz rólam a véleménye. Csak álltam vele szemben, felhúzott szemöldökkel és mosolyogtam. Mert hát mi mást tehettem volna?!
Így hát vártam, hogy mikor menti már meg valaki a helyzetet. A hős megmentő ekkor Gary volt.
- Nos, akkor indulás! - bár kicsit feszengett az előbb lezajlott jelenet miatt, úgy tett, mintha mi sem történt volna.
- Ne is törődj vele El - simított végig a vállamon barátnőm.
- Ne törődjek vele? Hallottad te, milyen hangon beszélt velem?
- Nyugodj meg...
- Nem, nem nyugszom le! Ebből háború lesz. Méghozzá igen kemény háború...
Amikor veled találkoztam...Akkor értettem meg a szerelmes dalokat és azt, hogy a szerelmesek miért táncolnak egymással. Megértettem, hogy az emberek miért sírnak, amikor összetörik a szívüket, és hogy miért menekülnek el mindenki elől, amikor a szívük darabokban áll. Mert szükségük van egy kis térre, hogy rendbe hozzák az eltűnt szerelmük hangjával és az emlékekkel. Végül újra összerakják, hogy aztán valaki újra összetörhesse.Akkor értettem meg, hogy az egész élet miről szól.
íííííííííí...imádtam*o*
VálaszTörlésJosh!:333 ugye az Josh??o.O
az, az, annak kell lennie.:DDD
simítttam...ööö...nem akarok beléd kötni, de ez szúrta a szemem.:PP
egyébként nagyon jó rész lett, bár már olvastam, de ezt nem lehet megunni!<3
sieesséé nekem, ja és bocsi, de Ivi regisztrált erre az oldalra ezért gyorsan megváltoztattam a nevet, bár erről neked nem szóltam:DDD
na nem zaklatlak tovább, puszi!:***
xx.Tina:3
Íííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííp! :D Tina, nekem is ez jutott először eszembe róla. :DD
VálaszTörlésJoshyyyy! *O* ♥♥ Waaaa! :D
Nagyon jó leett! :D ♥ :3 Óóó, Liz. xddd <3 :D
Siess a kövivel, tényleg nagyon jó! :33 ♥♥
xx. Stella :D
Szia!:)) Nagyon jó lett.:)) Alig várom már a folytatást!:DD Hozd amint tudod.:) Puszi: Jenny.<3
VálaszTörlés