I. rész

- Elena, kész vagy már? - kiabált a lépcső aljáról nővérem, Amy.
- Jövök - mordultam fel ma már sokadjára és vonszolni kezdtem magam után két hatalmas bőröndömet és a kézitáskámat.
- Minek neked annyi ruha? Úgyis vásárolgatni fogsz még - hitetlenkedett Amy.
- Inkább segíts - nyögtem. Ám egy nem várt pillanatban az egyik bőrönd saját útra kélt és hatalmas robajjal zakózott le a lépcsőn. Megvontam a vállam és megszólaltam: - Probléma megoldva!
Nővérem csak megvonta a vállát és ráncigálni kezdte a poggyászokat kifelé.
- Jaj kislányom úgy fogsz hiányozni - lépkedett ki anyukám könnyes szemekkel a konyhából, kezében ételes dobozokkal.
- Te is nekem anyu, de tudod, hogy egy hónap múlva újra találkozunk! - simítottam végig a vállán, majd egy ölelésben forrtunk össze.
- De az olyan hosszú idő - sóhajtott fel elgyötörten -, főleg úgy, hogy tudom, azután két hónapig nem látlak.
- Addig itt lesz neked Amy - mosolyogtam rá, de arcomon akaratlanul is végigszánkázott egy kósza könnycsepp.
- De Amy nem olyan, mint te. Ő szófogadó, jólelkű, kedves...
- Ennyire ne imádj - korholtam le sértődötten.
- Ebből csak annyit akartam lehozni, hogy hiányozni fog az én pici, makacs, önfejű lányom - zárta le mosolyogva.
- Te is hiányozni fogsz, anyu.
Az erődöt, amit magam köré építettem az évek során. anyu pillanatok alatt letudta rombolni. Bár nem vagyok az a sírós fajta, most mégis anyu vállán zokogtam. Habár nem olyan erőbedobással, mint anya.
- Kikkel élek együtt? - sóhajtott fel elgyötörten egy mély hang.
Oldalra fordultam és a tarkóját vakargató apuval találtam szembe magam.
- Csak azt ne mond, hogy nem fogok hiányozni - szipogtam és a szememet dörzsölgettem, hogy mielőbb eltűnjenek gyengeségeim jelei.
- Persze, hogy fogsz hiányozni, pici - mosolygott. - Bár legalább lesz egy kis csend a házban és nem kell mindennap azt az éneklésnek nevezett nyávogásodat hallgatnom...
- Hé - csaptam vállon, de azért utána őt is megöleltem. Majd ezek után suttogva folytattam. - Vigyázz anyára,oké?
- Minden rendben lesz - nyomott puszit fejem a búbjára. - Vigyázz magadra! Már vár odakint a limuzin. És üdvözlöm Gary-t!
- Átadom. Szia anya, apa - mindkettőjüket átöleltem és óriási cuppanósban részesítettem őket. Még egy utolsót intettem nekik, majd kiléptem az ajtón.
Most sem csalódtam Malibuban, hétágra sütött a nap. Pár percig élveztem, hogy a nap perzseli a napbarnított bőrömet, majd a járda szélén álló limuzin felé kezdtem el lépkedni.
- A limuzin elvisz téged és Lisa-t a repülőtérre, ahol már ott vár Karen és a többiek. Már az egész csapat ott van, csak rátok várnak. Ide figyelj! Az első benyomás végigkíséri majd a nyarad. Légy kedves, ne makacskodj és ne feledd...Attól, hogy apád hercegnőként nevelt, még nem vagy az! Mutass jó fényt, ne alázd meg a családod! Egy apró hiba és repülhetsz a stylist állásodtól! Ezt jól jegyzed meg! Na nyomás! Szeretlek!
Egy gyors ölelést váltottunk és már bent is ültem a limóban.
- Puszilom Gary-t! - hajolt be az ablakon és egy puszit nyomott az arcomra.
A limuzin elindult, én pedig egy utolsó pillantást vetettem otthonomra.
Amy idegessége érthető, hisz mégis ő a 3. legkeresettebb stylist Amerikában. Ha én elszúrom, akkor az embereknek róla is meglesz a véleménye...
És akkor miért én ülök itt helyette?
Gary bácsikám a rendezője annak a filmnek, amelynek promokörútján én leszek a stylist. Szerinte nagy dobás lenne nekem is, és a filmnek is, ha én lennék a stylist, ezért apa rögtön beleegyezett.
Idegesen dobolok a lábaimmal. Tényleg az első benyomás a legfontosabb. Én pedig - rossz szokásom - de mindig, minden előírásnak megszeretnék felelni. Ez van. Ilyen a formám.
A limuzin lassulni kezdett és megállt egy nagy, sárga ház előtt. A házból egy barna hajú lány lépdelt ki, mögötte pedig 5 bőrönd. A legjobb barátnőm, Lisa.
A sofőr kiszállt és készségesen rakosgatta be Lisa bőröndjeit.
- Hali - ült be vidáman.
- Szia - mosolyogtam rá.
- Juj, már annyira izgulok! - lelkendezett, s ezzel a szóáradat megindult.
Mindenről csevegett, ami csak eszébe jutott. Be nem állt a szája egészen a reptérig.
Legtöbbször azt említette meg, hogy számára mekkora lehetőség, hogy a kedvenceit öltöztetheti fel.
Számomra csak időpocsékolás. Lenne egy nyaram, amit csak magamra fordíthatnék, erre elkényeztetett sztárocskákat kell öltöztetnem, ahelyett, hogy otthon süttettetném a hasam a medence mellett és iszogatnám a limonádét.
- Elena figyelsz te rám egyáltalán? - Lisa felháborodott hangja erőszakosan rángatott vissza a valóságba.
- Figyelek - válaszoltam bambán és értetlenül meredtem az előttem ülőre.
- Igen, akkor mit mondtam az előbb?
- Mikor? - kérdezek vissza időhúzásképp.
- Hát az előbb!
- Azt, hogy "Igen, akkor mit mondtam az előbb?" - próbáltam utánozni Liz hangját, ami nem volt nehéz, hisz alapból vékony a hangszintje.
- Nagyon vicces vagy - mordul fel szemforgatva. Levonom a következtetést, miszerint Lisa nincs vicces hangulatában, így a következő pár percben, míg a reptérre értünk, behúztam fülem-farkam.
- Nézd, megjöttünk! - kiáltott fel boldogan. És valóban. A reptér előtt parkolt le a limuzin. Mire észbe kaptam Lisa már ki is pattant a kocsiból. Követtem a példáját és megköszöntem a sofőrnek a fuvart.
Lisa teljesen be volt zsongva. Egy ismeretlen dallamot dúdolt addig, amíg a sofőr ki nem nyitotta a csomagtartót. Majd toporzékolásban tört ki, mikor a kulcs nem akart elfordulni a zárban. Mind a ketten megkönnyebbülve sóhajtottunk fel, mikor kinyílt az ajtó és csomagjaink láthatóvá váltak.
- Segíthetek bevinni a bőröndöket - ajánlotta a sofőr és elfojtott egy mosolyt, mikor meglátta Liz elképedt arcát.
- Én mondtam, hogy ne hozz annyi cuccot! - mondtam védekezésképpen, mikor értetlenül rám meredt.
Én, a szerény kis három bőröndömmel vígan lépkedtem a bejárat felé. Mögöttem Liz hozta a 2 bőröndjét és a sofőr szerencsétlenkedett a másik hárommal.
- És most merre? - kérdezte Liz.
- Hát...nem tudom...arra! - mutattam egyenesen, bár fogalmam sem volt, merre kell menni. Ezt az egy dolgot nem beszéltük meg.
Kétségbeesetten figyeltem az ölelkező családtagokat és barátokat, a könnyes szemeket, a mosolygós szájakat. Mi van, ha már elmentek? Mi van, ha megunták késésemet és itt hagytak?
- Nézd csak, arra! - mutatott Lisa egy nagyobb csoportra. A csoport tagjának egyik kezében egy tábla volt, a táblán pedig a nevem. Aztán megláttam keresztapámat is. Szemei kerestek valakit - gondolom engem -, s mikor megtaláltak, mosoly húzódott arcára.
Elindult felém és pár lépéssel már előttem volt.
- Istenem, hogy megnőttél - motyogta vállamba, mikor karjába zárt.
- Hiányoztál Gary bácsi.
- Te is nekem, Elena - tett egy lépést hátrafelé, és alaposan végigmért.
Miután Liz is bemutatkozott, és a sofőr is átadta a csomagokat, elindultunk a csapat felé.
- Emberek, figyelem! - Gary tekintélyes hangjára mindenki felénk fordult. - Ő itt a keresztlányom, Elena és a stylist is egyben. Ő pedig itt a jobbkeze, Lisa.
- Bocsánat, hogy késtem - mondtam szemlesütve és a cipőm hirtelen érdekesebbé vált, mint bármi más.
- Nincs semmi baj - a nevekkel még bajban voltam, így csak azt tudom, hogy az egyik lány mondta a sok ember közül.
- Persze, nincs semmi baj - szólalt meg valaki hátulról, hangjában semmi kedvesség nem volt fellelhető. - Hisz apuci gazdag, akkor már minden el van nézve...
Aztán kilépett a tömegből. Homokszínű gatya és egy fehér ing volt rajta. Ismerős volt, csak nem tudtam, honnan. Aztán fejbe vágott a felismerés. Ő játszotta a főszereplőt a filmben. Pitét. Vagy Peetát?
Már visszaszóltam volna neki, mikor eszembe jutottak Amy szavai. Az első benyomás a legfontosabb. Ha most visszaszólok, mindenkinek meg lesz rólam a véleménye. Csak álltam vele szemben, felhúzott szemöldökkel és mosolyogtam. Mert hát mi mást tehettem volna?!
Így hát vártam, hogy mikor menti már meg valaki a helyzetet. A hős megmentő ekkor Gary volt.
- Nos, akkor indulás! - bár kicsit feszengett az előbb lezajlott jelenet miatt, úgy tett, mintha mi sem történt volna.
- Ne is törődj vele El - simított végig a vállamon barátnőm.
- Ne törődjek vele? Hallottad te, milyen hangon beszélt velem?
- Nyugodj meg...
- Nem, nem nyugszom le! Ebből háború lesz. Méghozzá igen kemény háború...